AlleBox blog
Related Articles
Barna bogárszemeivel először tekintett az új helyre, ahová egy család vitte messze a testvéreitől. Más volt, mint a többiek, gondolatait erős érzelmek indították újabb és újabb utakra, bejárva velük az ismeretlent is. Könnyű helyzetben volt, mert az első pillanattól fogva értette nem csak kutyaszülei ugatását, de embertársaink szavát is. Az első pár hetében könnyen elsajátította az ugatás minden csinját-binját, és este amikor már mindenki aludt a környezetében, szóról szóra haladva gyakorolta az emberi beszédet.
Az új helyre nem tudja miképp került, jöttek érte, megfogták a bundájánál és egyszerű mozdulat után egy kartondoboz mélyén találta magát Ezt követően annyit tudott csak meg az emberekről, akik magukkal vitték az autójukkal, hogy egy nő és egy férfi, valamint két kisebb lánygyerek, akik egész úton azon vitatkoztak, hogy mi is legyen a neve. Az út nem tűnt hosszúnak, de lehet hogy csak a hosszas vitatkozás miatt. Az biztos, mire megérkezett, és a dobozból kikerült, úgy szólították, hogy Popper. Nem tetszett neki ez a név, arra utalt a számára, hogy kócos, ápolatlan kis jószág. És mi lesz majd, ha nagy lesz? Úgy fogják hívni őszülő szőrzettel is, hogy Popper? Egyedi nevet szeretett volna, olyat amiből mindenki megtudja, hogy ő tud beszélni, amitől szépnek, okosnak, és velük megegyező társnak látják majd az emberek. A kutyák, pedig úgy kezelik majd, mint uralkodójukat. És mégsem jött ki hang a torkán, nemcsak hogy emberi beszéd, egy szó, de még egy vakkants sem.
És ez így ment sokáig, nagyon sokáig. Nem tudott megszólalni akkor sem, amikor a férfi rászólt, aki éppen a munkáján dolgozott, és zavarta a kutya csaholása, amit az az izgalmas illat okozott, ami kintről szűrődött be az ajtó alatti résen keresztül, és nem szólt akkor sem, amikor a vacsoránál neki csak a maradékot nyújtotta az asszony, és akkor sem akart megszólalni, maikor a lányok civakodtak, hogy épp melyikük kefélje a szőrét simára vagy épp göndörre. Teltek-múltak a napok, a hetek, hónapról hónapra távolabb került attól, hogy a saját döntési szerint cselekedjen, legyenek saját gondolatai, céljai, örüljön annak, ha kimehet a lakásból a kertbe az udvarra. Belefáradt a gondolatba is, hogy nem vált azzá, ami szeretett volna, amire gyermekkorában vágyott, és amit el szeretett volna érni. Az emberek körülötte már nem foglalkoztak vele, megtűrték, elfogadták, hogy ott van, és a hónapok és évek alatt megtanították neki, hogy mit szabd és mit nem. Mindent szabad, ami nem okoz problémát és vesződséget nekik. Együtt éltek egy fedél alatt és a kapcsolat közöttük ennyi volt és nem több.
De éjszakánként az álmai, ó azok az álmok maguk voltak a csodák. Emlékezett, amikor a réten egyszerre mind a négy lábán szökellt, keresztbe-kasul szaladgált, a fülei le s fel repültek a szél szárnyán, a feje felett összecsaptak, és ez egész egy végeláthatatlan boldogságba torkollt, amikor a többi kutya irigykedve figyelte, az emberek szemébe könnyet csalt ahogy gazdáit szeretve körbeszaladta azokat, és mindenki előtt hatalmas műsort csinált. A nagy szaladgálás után együtt mentek el és beszélték át azt, hogy a követező héten mit is fognak majd együtt csinálni. És igen, emberi hangon, türelmesen meg tudtak mindent beszélni. És kitaláltak maguknak egy dalt is, ami a saját titkukká vált, és a barátságukat egy magasabb szintre emelte. Ők voltak azok, akik mások szemében a tökéletes kapcsolatot jelentette.
És minden reggel, amikor kinyitotta a szemét, újra akarta kezdeni, beszélni akart, a réten akart futni. Ott volt benne valahol mélyen az erő, hogy megtegye, de még az utolsó napján sem tudott megszólni, elfáradt, elgyengült, beletörődött. Az utolsó időkben még, amikor becsukta a szemét, és elfelejtette a problémákat, a gondokat, eszébe jutott a régi dal:
Én itt vagyok neked, és Te itt vagy nekem
Nem létezik semmi, amit nem lehet.
Együtt leszünk mindig, és ez végtelen,
Mert itt vagy nekem és én ott vagyok neked!
