Most le szeretném szögezni, hogy a tetteimért tudom, a gyermekeim által okozott dolgokért tudom, de azért, amit nem követtem el nem tudom, és nem is fogom, legyen az akár valós akár valótlan cselekedet.
Ezt a bejegyzést, pedig azért írom meg, mert eszembe jutott gyerekkoromból egy illuzionista mutatvány, amelyben egy leragasztott boríték tartalmazta a választ arra a kérdésre, melyet csak a boríték leragasztása és biztos helyre történő elrakása után került megkérdezésre.
Most én is így vagyok, a tetteimet kénytelen vagyok előre megvédeni, azokat azért teszem, mert a körülmények úgy hozták. Nem szeretném, ha bárkinek problémája adódna azoktól a cselekvésektől, melyekbe kénytelen vagyok beleavatkozni.
Pacifista vagyok, és ezt már sokszor elmondtam, nem hiszek sem az erőszakban sem az önkényben, és a hazudozást sem szeretem, és el is kerülöm az olyan embereket, akik hazudoznak. Nem ítélem el őket, egyszerűen az én magatartásformám nem engedi meg, hogy közöttük jól érezzem magam. Ahogy említettem, azt el tudom fogadni, hogy vannak ilyen emberek, és azt is, hogy csak így tudják elérni a céljukat. A legszebb az egészben, hogy képesek teljesen „elfelejteni”, amit állítottak, és ez pont olyan, mint az emberiség csalása volt hajdan. Volt ugyanis egy kuruzsló, aki meg tudta jósolni a születendő gyermek nemét. Igen ám, de mindig az ellenkező nemet rögzítette fel a naplójába, mint amit állított a leendő szülöknek, akik ezért a jóslatért sok pénzt fizettek. Nem kell sok logika, hogy kitaláljuk, mi volt ebben a zseniális.
A bölcselet, amit az ilyen történetek szülnek, megengedik az a logikát is, hogy a hazug ember mindig lebukik, és az életének minden apró kis boldogságát kockáztatja a hazugságaival, ugyanis egy olyan játékot játszik, melynek a szabályait csak ő ismeri, és csak ő az, aki ezen elbukni tud. És milyen fura, hogy egy kisgyerek, akit hazugságon kapnak, milyen könnyen elmondja, hogy nem mondott igazat, amíg egy felnőtt eljut oda, hogy lelki problémája lesz, melyet fizikai tünetek fognak kísérni. És akkor mehet kuruzslóhoz, aki a másik oldalról ad neki gellert.
Visszatérve a bejegyzés támájához. Kaptam én már hideget-meleget, vágtak a falhoz, rúgtak belém, és még fognak is. Ami miatt nem választottam az erőszakot, az két okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy édesapám megtanított egy egyszerű bölcsességre, melyet mindenki ismerhet. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.”
A másik ok sokkal prózaibb. Szeretem, amikor valaki megbánja azt, amit tesz, mert felnő ehhez a feladathoz, és nem sunnyog tovább, nem hazudozik, nem használja ki a barátait és a szüleit. És biztatom azokat az embereket, akiknek van vér a pucájukban, hogy mondják el ismerősüknek, szerettüknek, hogy most már elég, eddig csak pusztítottál, most már teremts is, csak annyit kell mondani, hogy: NEM. Rövid ez az élet az acsarkodáshoz.