Home / a Hank Woody sztori / Zotyókám, most én fogtam meg a motyóm, és mentem…

Zotyókám, most én fogtam meg a motyóm, és mentem…

Talán öt-hat éve lehetett, amikor eljöttél hozzánk, és azon szomorú okból láthattunk vendégül, hogy egyedül maradtál, problémás lett a kis családod légköre. Talán pár nap volt az egész, jó volt együtt lenni, kis lelket önteni beléd, elborozgatni, átbeszélni az „élet értelmét”.
Ahogy az akkori fejünkkel megértük, benne volt az egymás iránti kapcsalatok sava-borsa, legyen az a párod kapcsolata, vagy a barátságunk, ami gyermekkorunk óta ered, és talán már felér egy testvéri kapcsolattal.

És sokszor merült már fel bennem ez a téma, – tényleg annyira régóta ismerjük egymást, annyi mindenen mentünk keresztül, hogy ez a barátsági fok, ami már mélyebb jellegű, mint maga a „barátság” szó.

Vannak emberek, akik soha nem találnak barátot, normális kapcsolatot, szerető társat és még egy kisállatuk sincs, aki iránt belső érzelmeket táplálhatnak. Nekünk nem ez jutott, már a szüleink is barátok voltak, és ahogy néztem a múltkor (talán egy éve), az apáink közös fényképét, melyet kitettek a facebookra, fel sem tudtam fogni, hogy 50 éves barátságukat ünnepelték. De az még durvább, hogy mi is barátok vagyunk már több, mint 40 éve, és örültem volna, ha a gyermekeink is barátok lehetnek, de ezt a mi kis családunkban nem lehetett megoldani, nagy volt a vénuszi (el-)nyomás.

Visszatérve a pár évvel ezelőtt történt esetre, nagy örömömre szolgált, hogy azután hamarosan megoldódott a családi helyzeted, és kisimulhattak a vonásaid, és azóta növekeddett a családod is. Sokszor eszmbe jut, amikor még együtt koptattuk Paloznak utcáit a tavasztól őszig tartó időszakban, az évekig tartó zenélések, szörfözések és a hódeszkázások az alacsony-Tátrában. A motorozások és a kapcsolódó baráti összejövetelek és az állandó bulizások, pedig csak a növelik a fényét ezeknek az érzelmeknek. Még ma is eszembe jut a szerdai állandó éjszakai bulizás szlogenje. J

Ezek miatt a pozitív dolgok miatt vált nehézzé elmoondanom azt, hogy a nyáron megváltozott a családi állapotom, és a távolságtartásom amiatt következett be, mert ezt nem igazán tudtam megfelelő érzelmi állapotban átadni neked, …csak így. Pedig csak ennyi. Egy fél mondat, és benne van minden, de mégis a legnehezebb fél mondat, mert az apai feladatom kudarcát jelöli, ha nem is a gyermeknevelés de mégis a család összetartását tekintve. És tudom, hogy sablonosan ez az anya feladata lehetne, de nem követhetem a megszokott sémákat, ez két ember közös, jelen esetben végérvényes döntése ez.

Elnézésedet kell kérnem azért, hogy ezt a bejelentést így teszem, de a Papesz távozása után sok lett volna egy baráti beszélgetés, kapok így is eleget azóta is, jobb most így keménynek lenni, és csak egyetlenegy dologra koncentrálni.

About Allen

Check Also

Fieszta a köbön, lazán felpörögve

Újabb hetet tudhatok magam mögött. Imádok megérkezni Alicante repterére, elvarázsol a levegő minősége, és az, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.