Home / a Hank Woody sztori / Kitágult pupillákkal

Kitágult pupillákkal

Nagyot néztem, amikor megláttam a fájl nevét. Egy időpont volt, a fájl adatleírójában pedig több adat. Abban a pillanatban megértettem, hogy nem véletlenül került hozzám ez a fájl, és mellette még nagyon sok. Mind hangfálj volt, amit nem akartam meghallgatni, mert nem volt közöm hozzá. Nem tőlem származott, és nem akartam részese lenni azoknak a hangdokumentumoknak. Hosszú hetekig húztam a meghallgatást, de az idő sürgetett. Olyan érzésem volt, mint nagyobb munkák előtt, melyekhez teljes rendnek kellett lenni az asztalomon és a környezetemben, mert a legkisebb dolog is elvonta a figyelmem, és zavart a végkifejletben.

Itt most az idő volt az, amit rendbe kellett tennem magam körül, úgy kellett előkészítenem mindent, hogy senki se tudjon semmilyen okból megzavarni, mert nem akartam a kellőnél több időt szentelni a hanganyagok végighallgatásához.

A tárgyaláson más miatt éreztem már kellemetlenül magam. Ott állt előttem, azt hittem, hogy tizenöt év elég ahhoz, hogy valakit megismerhessünk. Hányszor hessintetttem, amikor azt mondták nekem, hogy ő csak kihasznál, nem tisztel, és nem is szeret. Nem hittem senkinek, én szerettem, elfogadtam olyannak, amilyennek láttam. Persze volt veszekedés, sőt… De olaszos temperamentummal éltünk, és gyakran nevettünk egymáson, az élet szép dolgain, és a környezetünknek ez maradt meg.

Amikor azt hallottam a szájából, hogyaz lenne a legegyszerűbb, akkor már nem csak a kezemen láttam, hogy remeg, hanem éreztem a gyomrom, megtudtam, milyen a gyomorideg. A legszívesebben hánytam volna. De nem lehetett, mert össze kellett szednem magam, meg kellett hallgatnom az anyagot. A hangfelvételen a másik személy annyit mondott neki rólam, hogy lehet, hogy le is csukják. És ő ennyi idő után, a család szent képe előtt azt szeretné, hogy a gyerekei az apjukat ne láthassák, mert börtönbe kerül. Ekkor megjelentek azok a képek a fejemben, hogy miért is nem volt soha a szeretteit meglátogatni a temetőben, miért is nem engedte a gyerekeknek a gyertya meggyújtását édesanyám emlékére, miért is nem beszélhetnek velem, amikor csak akarnak, miért is nem mentünk a családomhoz ünnepek alkalmával…

A tárgyaláson minden zokszó nélkül ott ült az aktuális ügyvédje mellett, melyet kellő gondoskodással foglalkoztatott. Nézett az üveges szemeivel, és gúnyosan próbált gesztikulálni. Ebben nagyon jó, ebben átkozott jó, igazi ragadozó módjára intézi el az embereket. Láttam már hasonlót a szemében párszor. A szüleire is nézett már így, egy pénztárosra, aki a joghurtját arrébb dobta, a haragosaira, akikből alperesek és vádlottak lettek később, míg ő mögém, az ügyvédjei mögé menekült. És most rám nézett így, eljött ennek is az ideje. Ültem, és arra gondoltam, hogy megismertelek, most már mindent tudok, hogy tudtam, hogy miképp lehet annyira ostoba, hogy egy javasasszonyban megbízott, és az egész családját elárulta, kibeszélte – kiszolgáltatva magát.

Mennyire érdekes, hogy az emberek, amikor hallanak egy olyan tulajdonságot vagy megállapítást, ami nekik szól, és az mélyen beléjük ég, egy idő után azt vagy a magukénak sajátítják vagy képesek másra kenni, de pont úgy, hogy őket ne terhelje tovább.

Kétszer hallottam egymás után két embertől, hogy az embernek el kell menni akár nyolcvanezer Forintért is dolgozni. Az egyiket neki mondta az édesanyja, hogy felhívja a figyelmét a munka és munkával szerzett tisztelet kivívásának lehetőségére, a gyerekek előtti példának, a másikat épp nekem mondta a bíróságon. Lett volna tizenöt éve rá, hogy a szüleitől ezt soha ne hallhassa. De hallotta, azaz a saját szülei véleményét terhelte rám. Nem hiszem, hogy eljut valaha is a tudatáig ez. Mint ahogy sok minden más sem fog.

Várom, hogy lezáruljanak a dolgok, elengedtem, de visszaránt, elbúcsúztam, de leköpött, és bántja az igazságérzetemet, hogy olyanokat állít, amik nem igazak. Ez az ő fegyvere, és a gyerekek távol tartása. Ebben baromi jó, mert megkap hozzá minden erőforrást. A drogosnak drogot adnak, hogy lássák mosolyogni és nem üvöltözni. Most kellene megvonni a drogot tőle, amíg nem mérgezi teljesen meg a környezetét.

A hangfelvételeket eltettem, ügyvédi letétbe kerültek, hogy a lemenőimnek lehetősége lehessen a tényleges sztori megismerésére. Csak rájuk tartozik, és remélem, nem lesz problémájuk a megértésükkel, mert addigra a fejekbe rend lesz, és mint anya meg tudja értetni velük a cselekedeteit. A dílerek nem kapnak semmit, éljenek azzal a tudattal, amijük van.

Talán az sem történt meg, hogy anyuka elvitte a gyerekeket ahhoz az emberhez, aki a következőket mondta miután egy nőt bántalmazott, és a rendőrség előállíttatta: én is ott ültem, nem volt rossz… – ott ültem három napig… Hát, ő tud javaslatot adni. Okos ember lehet.
És tudod mire jó ez? El lehet gondolkozni. :):) Igaz anyuka? A rózsaszín nyuszikák ugrálnak a képernyőn, ahogy te mondtad.

És csak hogy tudjátok 70-30% az arány a ténylegesen elkövetők és a nem között, ahogy ő mondta, aki mindent tud, determinál és demagógiát terjeszt. És a takarítónő közben csak figyel, és öhömözik.

Véleményem szerint az ilyen számító emberekkel kellene valamit tenni. Bár azt hiszem, ezt a szülői feladatok közé sorolnám. Bízom abban, hogy ezek után a gyermekeim megfelelő neveltetésben is tudnak majd részesülni.

About Allen

Check Also

Ülj le! Egyes.

A nő elmegy a látóhoz, és megkéri, hogy mondja meg neki, mi fogja a jövőben …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.