Home / A fiatal Woody történetei / Bandi bácsi borospincéje

Bandi bácsi borospincéje

Azt hiszem nem von le semmit sem a hozzáadott értékéből ennek a borospincének, hogy jó tíz évvel később ezen sztori után, azt megvettem, és én is Bandi bácsivá válhattam egy kicst. Mégha nem is úgy, mint az öreg, aki az akkori énemhez képest volt csak öreg, de mégis eléggé kicsit érdekes személyiség volt. Talán azért is, mert hiányzott neki egy kicsi a felső tartományból, nem sok csak 15-20 százalék.
Azt már nem tudnám megmondani, hogy a pia miatt vagy egyébként is valami gond volt, de amikor én megismertem, akkor már problémák voltak a szoftverrel.

Életemben nem láttam még embert szalmaszoknyában vendégségbe menni, vagy talpig magyarban (rendhagyó vidéki viseletben) focizni gyerekekkel. És ezeket már akkor sem tudtam hova tenni, teljesen szürreális volt maga a látvány, és hozzá párosult az állandó bódult állapot a maga meglehetősen erős, orrt facsaró bűzével, ami egyfajta kocsmaszag és edzőtermi szaganyag saját elegye, melyet tömény mennyiségben bocsátott ki, és a természetben ez a szag csak a környezetébe diffundált bele, legtöbbször belénk, gyerekekebe.

Ahogy teltek az évek, a megszokott balatoni nyaraló és környéke enyhén statikussá vált, és mint gyerekek az természet vagy épp a fellelhető tárgyak adta dolgokból, lehetőségekből készítettünk játékot vagy kreáltunk érdekesebbnél érdekesebb eseményeket. Így volt ez akkor is, amikor drága főszereplőnk megérkezett Nemesvámosból a fekete színű felsővázas férfi kerékpárjával, mely valószínű csak, mint egy járást segítő kellék szerepelt az utazása során.

Ez az este már nem a nyár hosszab napjához társult, már korbban lement a nap, de még korán volt a lefekvéshez. A nyárról megmaradt, szúnyogriasztó (szuku, ahogy akkor hívták a szúnyogrisztót) ott árválkodott az ablakunk párkányán, és a konyhábn találtunk hozzá egy kis búzalisztet is, mely jó elegyet alkotott a későbbi tervünkhöz. Ugyanis a két anyag tökéletes megoldás volt arra, hogy Bandi bátyánk biciklijét fehérre változtassuk, bár a színátváltozás nem épp klasszikus működési rendszere szerint.

A bicaj szép fehér lett, tökéletes munkát végeztünk. Igenám, de miképp lesz ebből számunkra is katarzis? Hogyan ébred rá Bandi bácsi arra, hogy mi is történt? Egyetlenegy dolog maradt. Rá kell bírni az öreget, hogy kijöjjön a ház elé, és megtapasztalja az ajándékunkat.

Oké! De hogyan tudjuk úgy megtenni, hogy ne bukjunk le? A házikó ajtaja az útra nyíl, maga az épület a földbe volt vájva, így oldalról a domb befedte, ez egy klasszikus balatonfelvidéki vityilló volt.

És akkor az ötlet megszületett, kipattant a fejünkből a tökéletes megoldás. Egy madzag végére rákötünk egy pingpong labdát, melyet a felső szomszédtól dobálunk a házára majd, és zajt keltünk vele, amit nem fog tudni hova tenni. Amikor kijön az ajtó elé, látni fogjuk, de ő nm láthat minket, mert mire kiér, addigra mi meglátjuk a kiszivárgó fényt, és el tudunk bújni.

Ha valaki emlékszik még az Ideal PM ping-pong labdákra, akkor tudhatja, hogy tökéletes megoldás volt. A csehszlovák ipar remeke volt valamikor ez a laszti, elbírt akár egy ötven kilós gyereket is, ha ráállt a lasztira, és összetörhetetlen volt. Egy ilyen szuperklasszis lett bevetve.

A terv tökéletesn működött, először csak kijött, és kürülnézett Bandi bátyánk. Kereste a zaj forrását, de nem talált semmit. Mi a fűben hanyatt fekve próbáltuk visszafogni a röhögésünket, ami ki akart szakadni a tüdőnkből. A későbbiek során már elemlámpát is hozott az öreg, végigpásztázott mindent vele, de elenyésző fénye volt, és így nemigen látott semmit.

Igazából már addigra el is felejtettük a fehérre átszínezett biciklijét, és csak akkor jutott eszünkbe az új játék után, mikor nyílt megint az ajtaja Bandi bácsi házának. Már rutinszerűen ugrottunk a fűbe, és dőltünk hátra. Egyszercsak halljuk, hogy záródik az ajtó, a dinamó csattan a kerékre, és látjuk, hogy bandi bátyénk kiszáll a játékból. Elment, otthagyott minket.

 

És a történetnek annyi még hozzá tartozik, hogy fejet hajtsunk előtte. Bátor volt az öreg, mert az éjszakában végig menni a vaksötét erdőben, nem kis teljesítmény lehetett. Nem vagyok én sem az félős típus, már tizenhat éves koromban egyedül mászkáltam ki az erdőbe. Az Pestlőrincen a Kiserdő volt, és nem a vaddisznók által oly szeretett balatonfelvidéki erdő.

A játék azonban jól bevállt, annyira jól, hogy elindultunk egy szomszéddal arrébb, és hasonló jó eredményeket értünk el. Erről azonban még nem mesélhetek, mert az ott élő család kisebbik fia tudja a telefonszámom, és nem szeretnék éjszaka telefonhívásokat kapni tőle.

About Allen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.