AlleBox blog
Related Articles
In memoriam Jávor Terézia
Ady Endre
Valaki útravált belőlünk
„Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyűg
Siránkozik pityergő szánkon
S omladozó, árva szivünk
Ezer fájást talál, hogy fájjon
S ezeregy fájás fáj nekünk.
Kopott az arcunk, kopott minden,
Kopott a világ s a szivünk
S minden világ a szemeinkben:
Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzőnk, igazi valónk,
Kiszakadt belőlünk, az asszony.”
Fáj felidéznem ezt az idézetet, mintha kiszakadna valami belőlem, fáj, mélyen égető érzés ez. Szinte újra átélem azt, amikor újszülöttként világra jöttem, és a nirvánát jelentő anyai méhből elő kellett bújnom. Majd kisgyermekként megérezhettem milyen az, amikor ANYU megölel, megvigasztal, magához ölel, és az egész világgal szemben helyettem és értem harcol, kiáll értem, és szeret … és csak szeret.
És szeret még akkor is, amikor már felnőtt vagyok, és családot vállalok, szeret akkor, amikor őt, magát éri baj, és szeret akkor, amikor elveszíti az édesapját, édesanyját és itt hagyja testvére is. És szeret ahogy rám néz, szeret, ahogy hallgat, és szeret, mert vagyok, … szeret …, ahogy vagyok, és még most is szeret, mert egy valamit itt hagyott, itt hagyta azt, hogy Anyaként példát mutatott, soha nem kiabált, soha el nem utasított, mindig megértett, és ezzel mindent meg is értett.
Ő tanított meg arra, mit jelent az alázat, mit jelent az egybetartozás, és mit jelent az oltalmazó család. Köszönöm, hogy megtanította azt, hogy ne ismerjem meg az irigység mételyítő világát, az ellenségeskedés gyűlöletes eszmerendszerét.
Gondoskodón megértette velem miért fontos elfogadni más véleményét, megtanított a düh, bosszú és előítélet nélküli úton járni, megismertette a megbocsátás, a feltétel nélküli szeretet fogalmát, és az igényes magatartásforma elérésére nevelt nem csak a klasszikus illemszabályok alkalmazásával. És hozzám hasonlóan így tett testvérem két ma már felnőtt korban járó fiúgyermekeivel és gyermekeimmel is.
A közöttünk lévő viszony több mint család, ez a kölcsönös tiszteletről, türelemről szól, amelyért örökké hálásak leszünk neked Édesanyám. Ezt a hagyatékot, amit adtál nekünk soha nem felejtjük, gondosan őrizzük, és köszönjük neked és drága édesanyádnak, Mamónak is.
Egy évvel ezelőtt lehetőséget kaptam arra, hogy Anyu életét végigkísérő fényképeket digitalizálhassam, és a kis fotós csomagokból egyesével megnézhettem mindent, amit ezek a képek megőriztek. Nehéz erről, a boldogság könnyei nélkül mesélnem, és a mély érzelmek miatt hetekig tartott.
Hetekig tartott lelkileg feldolgoznom a múltat, átélnem azokat a pillanatokat újra és újra. Ahogy a képeket a számítógépen „leporolva” kiélesítettem, újra színezve vagy éppen csak a részleteket jobban megfigyeltem, hosszasan néztem az arcokat, a mozdulatokat, a már elfelejtett tárgyakat, és a magam bőrén érezve azonosultam azon tényekkel, hogy a metakommunikáció mennyivel is beszédesebb a kimondott szónál.
Megnéztem Anyut kisgyermekként, ahogy a habos, fehér ruhácskájában, mint egy angyal áll, és élvezi, hogy körülötte forog a világ, majd ott volt a kisiskolás osztálytársai között, később már, mint egy fiatal díva elvarázsolta a férfiszemeket…
Ezután láthattam, Őt, mint Családanya és ott volt, mint igaz barát. Láttam a mindennapokat, a karácsonyokat, a kiscsaládot édesapám társaságban, a nagycsaládot és közeli vagy távoli rokonokat, a pesti barátokat és Paloznakot, a hétégi családi birtokot, a paloznaki barátokat, majd láttam, ahogy nagyszülőként, igazai nagymamaként miképp tartja az unokáit a kezében, szeme hogy ragyog, és mily büszke is arra, hogy családja boldogságban ragyog.
A látott arcok már ismerősök voltak számomra. Ott voltak akkor – és itt vannak most is, amikor az utolsó alkalommal elbúcsúzhatunk tőle, elbúcsúzhatunk attól, amit jelentett e földi létben.
Lelj békére Édesanyám, köszönöm, hogy a fiad lehetek!
Gyermeked
