AlleBox blog
Related Articles
Az MDC szemináriumon a következő válaszokat kaptam az előadó, Kovács Károly instrukciója szerint elvégzett meditációtól:
Már az meditáció előtti szakaszban próbáltam magam ellazítani, és csukott szemmel hallgattam az előadót, hogy a későbbiekben mi is fog történni, és mire kell figyelnem. Az előadó hangját hallva már a saját érzéseim kerültek előtérbe, és éreztem, ahogy a semmiből előkerül egy szürke fal, egy többemeletes épület homlokzati fala. Eközben az előadó még folytatta a beszédét, és magam körül nyugodalmat éreztem, ilyenkor elkülönülnek azon érzésem melyeket negatív jellemzőkkel tudnék leírni (mint pl. a félelem, rossz érzés, – előérzet).
A falat fürkésztem. Mondhatnám, hogy a szememmel, de egy ilyen „utazáson” nem a szemünkkel látunk és nem a fülünkkel hallunk, azzal nem is hallhatunk, mert azok az előadást élvezik, a szemem csukva, a fülem pedig Kovács Károly ismertetőjét élvezte. És ekkor előkerült egy régi ablak a falon, nem középen volt, hanem baloldalon, és magasan, ha szintszámot kellene mondanom, akkor az épület második vagy harmadik szintjén. Az ablak hófehér volt, régi fajta, gerébtokos. Be volt zárva és a fal külső részén volt az ablak belső része.
Ezután kinyitottam a szemem és megfogtam a párom és a Szabó Trudi kezét, mert elkezdődött az összehangolás. A két szomszédommal még összemosolyogtam, becsuktam a szemem, és elindult a szeminárium legizgalmasabb utazása.
Abban az időben, amikor még fogni kellett szomszédjaim kezét nem tudtam teljesen magamra koncentrálni, mert a teljes ellazulást nem tudtam megvalósítani úgy, hogy a két kezemet tartanom kell. A jobb kezemben egy ideg elkezdett rángatózni, emiatt kis mozgásokat éreztem, és tudtam, hogy ezt a Trudi is érzi. Ha ő is érzi, akkor ő is erre figyel, és tennem kellett azért, hogy ez ne legyen így. De nem lehet elengednem a kezét egy ilyen helyzetben – gondoltam. Ezért a légzésemre figyeltem, és ara, hogy a rángás abbamaradjon. Sikerült is, de mire büszkén felkiálthattam volna, hogy ezt sikerült elérnem már késő volt, mert vége lett az összehangolódási szakasznak, és az előadó szólt, hogy engedjük el a másik kezét.
Pár másodperc múlva már a két kezem az ölemben volt úgy, hogy teljes nyugalomban voltam, a két hüvelykujjam összeért, míg a többi ujjam egy kissé egymásba fűződve pihent.
És feltettem a kérdést, ami inkább egy gondolat volt, mintsem egy magamban kimondott mondat. Egy olyan gondolat, ami elegyíti azt a kérdést, hogy mit is kérdezzek magamtól, hogy mire is keresem a választ, és azt, hogy milyen válasz fog segíteni.
A bennem lejátszódó dolgokat a legnehezebb leírni, mert az is lehet, hogy minden kérdést feltettem, de az is, hogy nem tettem fel semmit. Igazából azért, mert a választ kerestem a magamban zajlódó kérdések kapcsán.
Ekkor még nem jött válasz, de történt valami.
A kezemet láttam kívülről. Még mindig össze volt kulcsolva, ahogy azt az előbb leírtam, de egy szürke kontúr alakult ki körülötte. Néztem, figyeltem, és láttam, hogy mint egy cumulus záporfelhő széle, olyan szürke felhő vagy egy amorf szikla alakul ki a kezem körül, és nő, és csak nő körülötte.
Majd jött egy válasz.
Az üzlettársaimmal közösen elvégzett munkánknál, szeptember 30-al lejárt üzemeltetési szerződésünkkel kapcsolatban. A társaimat el kell számoltatnom, mert nem vették figyelembe, hogy a közös munkánkat egymás felé is, és nem csak a tulajdonos felé kell elszámolni.
Ez nem egy olyan válsz volt, ami a pénzügyekről szólt, hanem egy olyan válsz, ami arról szólt, hogy az éltemben hozott döntések és folyamatokat úgy kell lezárni, hogy az elszámolható legyen magammal a befektetett munkámmal és a ráfordított idővel.
A kezem körüli felhő növekedése megállt, és sziklává keményedett. Egy erős szürke sziklává.
És jött a következő válasz.
Igen, én most nem tehetek semmit, most az elmém fog értekezni az elmémmel. És rá kellett jönnöm, hogy most azokat a válaszokat fogom megkapni magamtól, melyeket nem tennék fel magamnak, mert tudom, hogy nem válaszolnék őszintén. Ne is próbáljak fizikailag vagy tudatosan tenni az eljövendő dolgok ellen.
És a sziklába zárt kezem és a testem között kialakult egy kis világ, egy pici Föld. Olyan, mint egy terepasztal. Fentről vizsgáltam, hiszen a fejem a Föld felett volt.
A felszín jobb oldalán füves rész volt, ívesen feszült a felszínre. Volt rajta egy, talán két fa. Ekkor még egy kicsit átszűrődött a fény rajta, de csak a nap árnyékát lehetett látni. És felmerült bennem az, hogy miért szűnik meg a napsütés. Láttam, hogy a gömb bal oldalán nincs fű, nincsenek fák, ott tél volt, egy szürkés táj, amire nem is figyeltem addig.
A választ, amit kaptam most csak annyi volt, hogy a családommal nincs baj. Fontos volt tudnom pedig a kérdéseimben, hogy mit kellene megváltoztatnom, ha kell egyáltalán változtatnom valamin.
Majd a kis zöld terület felett már nem sütött tovább a nap, besötétedett, mintha eljött volna tél, és a jobb oldalon található zöld terület szélei elkezdtek befelé jönni. Még mindig kívülről figyeltem, a kezem és a testem között volt az egyre téliesebbre és sötétebbre változó kis Földem, ami miatt aggódtam.
És puff, – megint jött egy válasz.
A társaságomban bevezetésre kerülő új szolgáltatás kapcsán megkaptam egy fejlesztési irányt. És itt kívánom megjegyezni, hogy az, amit kaptam, így egy héttel a tanfolyam után, a jövő héten a társaságomnál már bevezetésre is kerül a szolgáltatási körök biztosítására.
Nem állítanám azt, hogy ez egy olyan válasz volt, ami a semmiből jött elő, de mégis megkaptam a választ.
Ott a szemináriumon tudtam, hogy magammal kommunikálok, még ha ez nem is beszéd volt, hanem valami elemi, valami nagyon belső, amit hatodik vagy x-edik érzéknek hívnak.
Es mindeközben a vizsgálati pontom a kis földről elkezdett megváltozni. Fentről elindult, nem lefelé, hanem befelé. Ekkor már nem a szememmel láttam a dolgokat, hanem valami teljesen mással. Azt tudtam, hogy kívülről még tartom a világomat, de azt éreztem, hogy a gömbön belül vagyok, közel a szívemhez, de bent a gömbben.
És ekkor kaptam megint egy választ, ami a házzal kapcsolatos, ahol élünk.
És ez nem volt más, mint az, hogy a ház egyik teraszát be kell építenünk, és a lakás szerves részéve kell tennem. A válaszban egyértelműen benne volt, hogy amit így kapok (kap a családom) az maga lesz a Nirvana. Ha valaki tudja, hogy ez mit is jelent, akkor megérti, hogy ez egy olyan útmutatás, amit feltétel nélkül kell azért megtenni, mert ez az ő saját útja, ami fontosabb bármely materiális dolognál az életében.
És ekkor feltűntek azok a fények, amihez hasonlót még nem tapasztaltam. A gömb belsejében a fények, mint kislány hajszálai fentről lefelé, enyhén balra és jobbra elágazva lógtak, vagy talán nem is lógtak, hanem a gömb alsó felén az oldalrészhez tapadtak. A szálaknak enyhén fényes, bíbor, kékes és pink színű árnyalta volt, és azt éreztem, mintha folyna bennük valami. Nem tudom, hogy az csak fény volt, vagy energia, vagy információ vagy mi más, de nagyon élő volt, az volt az amikor rájöttem, hogy a világ nem konvex hanem konkáv, és a saját korlátaink fékezik meg a tudásunk a tisztánlátásunk, és én most ott vagyok, ahol minden választ megkapok, a fényes szálak a megoldások, kérdeznem sem kell csak jönnek a válaszok.
Kaptam egy másik választ is. Ami azt mondta, hogy nem méhsejt, hanem flower of life alakzat.
Láttam az egymásba ölelő köröket, és láttam azt is, hogy a körök metszéspontjai összekötve adják ki a méhsejtet. Egyszerre voltam a gömb világomban, és a fel sem tett kérdésekre is sorban jöttek a válaszok, és hallottam az előadást, mintha hármas életet élnék, és ekkor…
Az előadó szólt, hogy kelljünk fel, ideje visszatérnünk a világunkba.
Én pedig visszatértem, bár még valami belőlem ott maradt, és fizikailag érezhető égető fájdalom volt a mellkasomnál.
Ezt a fájdalmat említettem a szemináriumon is az élmények megosztása kapcsán, és megígértem, hogy a tapasztalásaimat leírom.
A fájdalom mára már elmúlt, és tudom, hogy van valamim, ahova mindig visszamehetek.
Egy dolgot azonban kaptam még ajándékként. A kezem melegét már tudom használni. Nem mondom, hogy orvosolok vele, de nap, mint nap kapom a kis figyelmeztetést, hogy itt van nekem, és tegnap már a fejfájásomat is elmulasztottam vele pár perc alatt.
Köszönöm az „MDC travellnek” ezt az utat!
