Köszönöm, hogy köszön Ön

Nem mondom, hogy nem kellett messzire mennem a kapcsolatok alapjába vetett hitem visszaszerzésemhez. Évek hosszú sora alatt elfogyott a szusz belőlünk, és már nem csak a “jó napot kívánok” köszönés rövidült le “napot”-ra, hanem a köszönés közbeni metakommunikáció is inkább az ellenkezőjét mutatja, mintsem a pozitív gesztus, viszony kimutatását.

Átéltem azt is már korábban, hogy a liftbe beszálló lakótársam nem hogy nem köszönt, de meg sem mukkant, és értetlenül álltam a liftben, hogy mit is szeretne, vagy hol akar majd kiszállni. Az akkori érzékeny világomat eléggé felkavarta az ilyen típusú megnyilvánulás, közömbösség.
Ahogy teltek-múltak az évek elmaradtak azok a pozitív megnyilvánulások, amiket a köszönés mellett átélt az ember, érezhette, megtapasztalhatta, hogy a másiknak milyen kedve van vagy csak azt, hogy nyitott-e egy kis beszélgetésre stb. És kinek ne lenne olyan emléke, amikor egy eladó vagy egy pultos maradt néma, és nem köszöntötte a vendéget, minket.

Eljött a pillanat, amikor már csak egy monoton jellegű valamivé vált, nem jelentett semmit, és ezen az úton haladva jómagam is olyanná váltam, amilyenné soha nem szeretetem volna. A legtöbbször arra sem emlékeztem, hogy köszöntem-e vagy sem, de az biztos volt, hogy túl sok jelentősége nem volt. Belefáradtam az egészbe. Az ismerősi, baráti környezetemen túl már a családi élet egyes szereplői részére sem volt fontos, hogy köszönjenek, oda jöjjenek egy kisebb családi látogatás során. Eleinte még kellemetlenül éreztem magam, de amikor már a tudatomig is eljutott, hogy nincs a köszönésre szükség, akkor rájöttem, hogy igazából a jelenlétemre sincs ott szükség. Ki hogy veti ágyát úgy alussza álmát.
Hasonlít ez egy kicsit arra a nagy valóságra, ami körülvesz minket azóta, hogy az elektronikus világ a maga minden bájával és ördögi művével befészkelte magát a családi asztalhoz is. Észre sem vesszük és ilyenekké válunk (video link itt), maga alá présel a nullák és egyek világ, ahol nekünk kell eldönteni, hogy egyek leszünk vagy nullák, személyek vagy személyiségek.

Kedves olvasók hála égnek van kiút, van fény az alagút végén. A rossz beidegződéseket nem vették át a spanyol lakta “costa blanca”-i területen. Magam is számtalanszor meglepődtem, amikor a gyermekeim iskolatársai (nem osztálytársai, hanem más osztály tanulói, akik látomásból ismernek csak bennünket, de mi nem őket) messziről, mosolyogva köszöntöttek minket, és az arcukon az a bizonyos mosoly ül, a jó szándékú ember mosolya, aki ezért nem vár semmilyen dicséretet.

Gratulálok a szülőknek a nevelésért, a hagyományok ilyen típusú megőrzéséért, és örömteli számomra az összes olyan pillanat, amikor köszönnek, köszönhetek és megköszönhetem.

Legyen szép napotok, az Isten áldjon mindnyájatokat!