Leveszel a lábamról mindig

Ravasz a szemed, vág az eszed
Szeretsz, mindenkit szeretsz
Adni úgy tudsz mint senki
Én nem tudok neked nem venni

Érzem azt, hogy belőlem vagy
Egyforma a szín, egyforma a haj
Kócos voltam mindig mint Te
Remélem, ez így is marad

Nehéz volt az elválás ma
De nemsokára újra eljön a nap
Amikor a mai hiányt felváltja
Egy örök, egy teljes Nirvána

Szeretem, ha hozzám ér kezed
És rám nézel vagy nevetsz
Imádom a mimikád, a hangod
Köszönöm kislányom, hogy
– apukád én vagyok