Heti 60 kilométer séta

Egyszer azt olvastam, hogy napi három kilométer séta az minimálisan ajánlott, és talán jobb is mint a futás vagy az úszás. Nem szeretnék állást foglalni, mert nem az én asztalom az egészségügy, egyszerűen csak belecsöppentem az életbe, és amióta nem vagyok harminc éves halhatatlanságot hirdető fiatal, kicsit odafigyelek, hogy mit eszem, mit iszom, és mit csinálok. Nagy hatással volt és van is ebben a környezetem. Az ételek és étkezések kapcsán állandó kiscsaládi instrukciókat kapok, és pár éve észrevettem azt is, hogy a hisztamin-érzékenységem elérte a csúcsát. (Hozz egy csirkét, és én megmondom, milyen régóta volt a polcokon. Készítheted el azt úgy, ahogy akarod. Nemrég pont átestem egy be nem tervezett vizsgálatom, amikor is Cartagena városában ettem egy menüt, ami csirkét is tartalmazott.) De ez már egy másik blog témája lenne.

Az italok kapcsán édesapám látott el tanácsokkal korábban. Gyorsan megtanultam azt, hogy az édes italok nem nekem lettek kitalálva, de a „lényeg, amit tőle megtanultam” az, hogy ne igyak meg olyan italt, amit pancsoltak. Innen köszönöm drága Papesz, hogy ezt megtanulhattam, és most már mindenki élheti a hosszan tartó életét, mert mi megmondtuk. A rossz italokból csak baj lehet!

Uff elkanyarodtam, és most vissza fogok térni az eredeti gondolathoz, a sétához. Azt már tudjátok, hogy egészségesen eszem és iszom, de azt kevesen, hogy elég sokat sétálok is. Úgy érzem, hogy kell, mert jót tesz, közben elmélkedek, figyelem a világ morajlását, a színek a szagok kavalkádját Örömmel viszem el reggel a gyerekeket iskolába gyalog, és hozom el őket onnan, és köszönöm nekik, hogy örömmel sétálják ők is végig az utat. Elismerem, hogy ezt korábban nem tudtuk volna megcsinálni több dolog miatt is. Először is, messzebb volt az iskola, és napi két órát sétálni az iskolába oda-vissza már keményebb, mint kétszer 15-20 percet. ami viszont komolyabb fejtörést jelentene, hogy három gyerek esetében ki tudna elcipelni fejenként 5-10 kilós hátizsákokat kilométereken keresztül.
Itt ez nem probléma, felkapja a gyerek a táskáját, van benne pár deka cucc meg a táska, de nem viseli meg mg akkor sem, ha épp tornaórán egy órán keresztül futott. Ja igen, itt nem 45 perces a tanóra, hanem másfél órás, de a kicsiknek ez fel van osztva három foglalkozásra is.

Szóval élvezzük a sétákat, és úgy csinálunk, mint Pom-Pom a Csukás bácsi meséiben. Erről jut eszembe, néha jó lenne, ha erről ő is tudna, mert, amikor a róla elnevezett magyar iskolában találkoztunk vele, akkor olyan szépen volt minden beállítva, mint a mesékben vagy mint az átkos időkben a május 1-i ünnepeken, amikor a munkát ünnepeltették a kisiskolásokkal a Hősök tere felé masírozva. Ott minden lépés előre meg volt tervezve, higgyétek el, ott voltam.

Még egy szóra szeretném rabolni az időtöket. Ha Spanyolországban vagyok, kétszer annyit sétálok, mint otthon, Magyarországon. De nem is átok annyi visszérproblémás esetet az utcán. Tehát a következtetésem jobb ma egy séta, mint holnap egy rossz visszér.