Várok, mint a vén diófa levele az őszi szélre,
Boldog, mint szellő szárnyán szálló fecske.
Nap süti az arcom, melegít, érzem, helyre hoz.
Melegíti a lelkem is, főleg, ha reád gondolok.
Egy láng vagyok csupán mi ma még éltet,
Holnapra nem marad csak fekete hamu.
Da ma ez a láng szemet igéz, vágyat ébreszt
Te és én ma, itt és most „egyként” vagyunk.
Holnapra marad emlék, közös akarat, tett,
Így van rendjén, a két félből egy egész lesz.