Meghívtak egy sétára

Június utolsó pénteke előtti napon a vendéglátó családom érdekes kérdés tett fel a részemre. Megkérdezték, szeretnék-e velük elmenni egy 9 km-es teljesítménytúrára másnap. Sok ismeretem nem volt az ilyen túrákról, miért is lett volna, nem vagyok egy kihívásokon szocializált ember, de mégis volt benne valami magasztos. Talán a teljesítmény, talán az, hogy részese lehetek valaminek. Persze ettől függetlenül azonnal igent mondtam a vállalásra, mert jó volt a családdal lennem, kedvesek voltak, oda figyeltek rám, és gyermekük mellett el akarták vinni a kutyát is. És csak hab volt a tortán, hogy az egész „séta” Budapesten, pontosabban szólva annak hídjai és rakpartjain zajlódott, és este.

Pénteken már napközben okot adott az izgalomnak a meteorológia által kiadott figyelmeztetés, mely szerint zivatarzóna vonul át az országon, és ahogy teltek-múltak az órák a jóslás kezdett beigazolódni. Már délutántól gomolyfellegek jelentek meg az égen, és el kezdett fújni a szél. Az első csepp eső lehullásáig azonban a bátorságunkat semmi sem tántorította meg. Az első csepp esőig…
Akkor azonban elkezdtünk azon gondolkozni, hogy vajon mekkora eső lesz. A radarkép azt mutatta, hogy nem lesz számottevő, de mégiscsak volt jele annak, hogy elázhatunk.

Hosszas huzavona után a túrán való elindulás mellett döntöttünk, és ezt a döntést segítette elő az is, hogy a kutya, akit Majának hívtak, fél az vihartól, és így legalább egy kis programot adtunk neki, amikor nem volt magára utalva.
Este hétkor már mindenki a kocsiban ült, és elindultunk a túra kiindulási pontja felé, az Erzsébet-híd budai lábához. Az autóval a Műegyetemnél tudtunk leparkolni, és onnan egy közepes sétával értük el a startot.

A túra teljes menetét nem írom le, beillesztek inkább pár árulkodó képet róla. Az éjszaki főváros gyönyörű programot biztosított nekünk, és a túra feladatai is viszonylag könnyen teljesíthetők voltak még annak ellenére is, hogy szitált az eső.

A túra végpontja ott volt, ahol a kiindulási pont is, és örömmel jegyeztem meg, hogy a barátomék két gyermeke milyen jól bírta a sétát az éjszakában, és elismerésül a szervezőktől kis ajándékokat és oklevelet kaphattak. Azt hiszem ezeknek a programoknak ők az igazi nyertesei, mert nem csak a való életben értek el eredményt, de egy családban, közösen tehettek szert erre a kis emlékre. Bevallom nekem is jól esett, hogy bár nem voltam regisztrált induló, de mint lelkes résztvevő egy emléklappal én is gazdagabb lehettem.

Ahogy akkor és ott megígértem a lánygyermek részére, hogy tőlem is kap egy oklevelet, szeretném ezt a kis összefoglalót ajánlani neki, és remélem, tudni fogja, hogy nekem az ott és akkor nagyon sokat jelentett.