AlleBox blog
Related Articles
Ez év márciusában kezdődött ez a történet, és még a mai napig is tart. Egyedül voltam otthon az egész héten, mert a többiek rokonlátogatóba hazautaztak a nagyszülőkhöz. A szombattól-szombatig tartó időszak gyorsan elrepült, számos olyan programot iktattam be magamnak, melyet már régebb óta tervezgettem. Volt olyan nap, amit vásárlással, volt melyet kiadós főzéssel, és a recept rögzítésével töltöttem, párszor leszaladtam a partra pecázgatni, és elmentem az egyik délután egy kiadós rollerezésre is.
Ennek a történet az apropóját pedig egy akkor húzódásként jelentkező tünet adta, amelyet három dologból próbáltam eredeztetni. Az egyik a pecázásnál történt hirtelen mozdulat volt, melyre tökéletesen emlékszem, a másik a rollerezés okozta megerőltetés, ugyanis tényleg sok volt az a 3 óra bemelegítés nélkül, de kemény csávó akartam lenni. A harmadik ok az inkább lelki eredetű. Ugyanis ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem egy érzelmi állapot, mely ezt követően be is bizonyosodott, de akkor ott, letaglózott.
De most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, ami a fizikai állapotom és a lelki állapotom között alakult ki.
A tudatomat pedig egy korábbi beszélgetésből eredő kép borzolja a mai napig is. A most következő résznek semmi köze nincs az orvostudományhoz, de talán semmilyen tudományhoz sem. Amit hallottam az valami olyasmiről szólt, hogy adott személy a betegségeket, és ha így vizsgáljuk, annak tüneteit is saját maga okozza. Röviden megfogalmazva a lelki problémáink okozzák a testi problémákat. És ha ezek a problémák sokáig fennállnak, akkor krónikussá, vissza nem fordíthatóvá válnak, és a test előbb-utóbb beadja a kulcsot. A történethez annyi még hozzá tartozik, hogy van egy 9 hónapos időszak, amikor még ezen lehetne változtatni, de utána már nagyon nehéz. Állítják a „tanult bölcsek”…
Persze mindig van egy vagy több személy, akinek a kutatómunkájára ilyenkor lehet támaszkodni, vagy egy olyan „valaki”, akit csak azok a személyek tapasztalhatnak meg, akik mélyen érintetté válnak a témában, de más nem.
És itt is vagyunk az újabb kérdésnél.
Ki mondhat ilyet és kinek? Lehet-e valaki annyira bátor, hogy a tettei következményeivel nem néz szembe? Vagy elmondhatja ténylegesen, közölheti a másik emberrel azokat a „tényeket”, és hagyhatja magára azzal, amit a fejébe plántált a szerencsétlennek? Mi az esélye annak, hogy az a valaki, aki ilyen hírt hall, nem fog majd vele foglalkozni? Hiszen a kis receptorai már az első pillanattól kezdve azon dolgoznak, hogy érintetté teszi magát egy problémában vagy egy komolyabb betegségben. És ha a placebohatás létezik, akkor ott is vagyunk, hogy egy hozzá nem értő azzal, hogy sületlenségeket beszél, félinformációk alapján tájékoztat, máris egy másik ember életét változtatja meg. És akár beteggé is teszi abban a pillanatban. A szerencsétlen pedig ott áll, egy diagnózissal a nyakában, melyet egy kókler állított fel.
Csak most itt nem arról van szó, hogy elmentünk egy jósdába vagy egy mlm játékban átvertek minket, mert ott a saját sorsunk felett van lehetőségünk dönteni. Egy ilyen esetben pedig vajmi kevés.
Mérnökként egy szakmai feladat elvégzése hatalmas felelősséget kíván meg, még az olyan esetekben is, amikor jól ismert területen kell helyt állnom. És bizton állíthatom, hogy alapos, hiteles szakmai utána olvasás előzi meg mielőtt az a kezemből kikerülő dokumentummá válik, mert az ember természetében kellene lenni annak, hogy más kárára ne hibázzon.
Visszatérve az alaptézishez, feltettem magamnak a kérdést számtalanszor, hogy a húzódás fenn áll-e még vagy annak a lelki eredetű megoldásán dolgozom szüntelen. Nem tudom. Talán nincs is húzódás már, mert volt, hogy napokig nem éreztem, de ahogy felsejlik bennem a márciusi kérdés, és akörül kezdenek el forogni a gondolataim, máris újra érzem azt. Korábban napokig vártam, hogy esetleg egy sérv jelentkezzen azon a területen, mert akkor kézzel fogható bizonyítékom lenne arra, hogy van ott valami, ami fizikai eredetű.
Az idő múlásával választ fogok kapni, és ha szerencsém lesz, akkor választ kapok arra a témára is, amit korábban a szifilisz miazmáról és az örökölhetőségéről hallottam. Magáról a szifilisz miazmáról nem szeretnék bővebben írni, mert számos remek mű található az interneten is, és ha valaki fogékony a témára, akkor jól el tud tájékozódni, és kiigazodhat a témában. Én nem mernék az ilyen jellegű egészségügyi témák kapcsán állást foglalni, de mindig is szerettem hallgató közösségként részt venni a témát érintő eszmecserékben. Hozzá kell tennem, érdekes végighallgatni olyan beszélgetéseket, amikor a szakavatott ember az alapvető biokémiai tényekkel sincs tisztában, mégis a kvantumfizikáról tart oktatást.
Én megpróbálok szerény maradni. Blogolok, és nem akarok újságíró lenni, írogatom a blogomat, és bízom abban, hogy az oktalanságaimat sem veszi senki komolyan. ’Tizenpárévesen’ megértettem, hogy minél többet tudunk, annál jobban felismerjük, hogy igazából semmit sem tudunk.
Az előző hetem alatt számos olyan esemény pörgött le a fejemben, amikben az volt a közös, hogy az életemben a hallott vagy sejtett dolgok miként változtatták meg a döntéseimet. És valahogy mindig arra közös nevezőre jutottam, hogy azok az emberek, akik nem voltak hitelesek, már rég nincsenek a környezetemben. Hitelesnek lenni, és annak is maradni komoly erőfeszítést igényel mindenkitől.
