Hetedik nap

2020. március 21. Szombat

Egy hete tart a karantén. Mindenki szajkózza, hogy maradj otthon, de ezt pár ázsiai ország lakói kivételével nem igazán sikerült betartatni – legalábbis a statisztikák alapján.
Közben bennem egy másik gondolat erősödik. Az elmúlásé.
Szüleim elvesztésekor megfogant bennem a kérdés, hogy elég információt kaptam-e, mindent megtanítottak-e nekem. Most valami olyasmi ez az érzés (mely még nem konszolidálódott bennem, de már a csirája megfogant), hogy van-e lehetőségem még látni a szeretteimet, lesz-e módunk még arra, hogy láthassuk egymást…
Láttam az olasz hadsereg szállítójárműveit, azokat vitték el, akik már nem térhetnek haza, Volt idejük elbúcsúzni, válthattak még egy utolsó szót, elmondhatták egymásnak azt, hogy menniyre szeretik egymást, megbocsátottak-e egymásnak? Tudom a választ, de nem merem leírni, mert ez az érzés a félelem.
Nincsenek jó érzéseim. Ma nincsenek. Már nem viccelnek az emberek a vírussal.

Az unokabátyámmal csináltunk egy FB oldalt Magyarország Hősei néven, szeretnénk a magunk módján segíeni (nem csak a jelen járván ykapcsán, hanem általánosságban).

About Allen

Check Also

Tizenegyedik nap

2020. március 25., szerda Számomra a tél második napja volt. A téli időszámítást a kabátviseléshez …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.