Első nap

2020. március 15., vasárnap

A tegnapi nappal bejelentett karantén ma életbe lépett. Eddig még csak hallomásból sem ismertem a fogalmat, csak könyvekből, filmekből volt ismerős, de el sem tudtam képzelni, hogy ez mit is fog jelenteni.
Szombaton este vált ismertté, hogy másnaptól a járványmegfékezésére karantént léptetnek életbe és már nem csak a gyerekeket nem lehet vinni a játszótérre, hanem ki sem lehet menni a lakásból kizárólag indokolt esetben pl. munka, bevásárlás, orvos, gyógyszertár, kutyasétáltatás, dohánybolt. A kihirdetés után azonnal elmentünk a boltba, még volt fél óra zárásig, de úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő döntés a vasárnapi boltzár és bizonytalan helyzet miatt.
Ez volt az első pillanat, hogy maszkban láttam embert bevásárlás közben.

A vasárnap nyugalomban telt, nem volt semmi olyan dolog, ami miatt a közérzetünk rossz lehetett volna. A fiammal még egy kicsit az udvaron is fociztam, de már érezhető volt a feszültség a levegőben. Az utcáról alig szűrődött be zaj, nem volt gyerekzsivaj sem a környéken.

Néztem a statisztikákat, amit hetek óta nyomon követtem, és hasonlítottam az olasz adatokat a spanyolhoz majd a magyar adatokhoz. nyugtalanított az, hogy mennyire védtelenek is lehetünk.
A barátom már csütörtökön hazautazott Magyarországra, és tudtam, hogy a környéken nem volt megbetegedés, de mégis bennem volt, hogy mi van, ha mégis, csak majd két hét múlva derül ki. vasárnap kivittem a családját még a reptérre, mert ők is mentek vissza Magyarországra. És bár minden évben így volt, ez az év mégis más volt. Korábban a barátom megállt Franciaországban megpihenni a hosszú úton, most egyből hazament, pedig foglalt szállást. Ennek ellenére úgy döntött, jobb nem kockáztatni, és nem is a szokásos úton ment, hanem Németországon keresztül. A családja repjegyét is előre hozta két héttel. Amikor elmentek, hirtelen nyugtalanító érzés fogott el, mert nincsenek itt, de meg is nyugodtam, hogy anyanyelvi környezetbe kerültek vissza.

Estére teljesen kiürült a város, az emberek otthon várták a másnapot, amikortól már élesben volt a karantén meghirdetve.

About Allen

Check Also

Tizenegyedik nap

2020. március 25., szerda Számomra a tél második napja volt. A téli időszámítást a kabátviseléshez …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.